Leesett az első hó, azaz igazi fajta, ami nem olvad el azonnal, ahogy földet ér. Kislányként úgy gondoltam, hogy a kavargó hópelyhek az angyalok elhullatott tollpihéi és azokban az időkben, amikor alig esett a hó, féltem, hogy elvesztem az angyalaimat. Milyen ártatlan és tiszta a gyermeki szív! Lehet-e olyan megint? Talán úgy, ahogy a hó fedi be fehérségével a sáros, téli földeket, ahogy az első tavaszi napsugarak elolvasztják és alatta kisarjad az új élet, örök körforgásban. Talán így, talán így lehet tiszta megint...